Nem, nem politizálunk, mert az baromság. Semmi értelme nincs. Éppen ezt alátámasztandó mutatjuk meg ezt a parlamenti beszámolót, Seress Mária prezentálásában. Ha legközelebb bármely médiában azt a bullsitet hallod, hogy menj el szavazni, mert az nagyon fontos, akkor tedd fel azt a kérdést, hogy kinek?!

Vannak napok, amiket be sem kell jelölni a naptáramban, hisz úgysem
fogom soha elfelejteni. Ilyen lesz április 14. Szűk két órát töltöttem
a Parlamentben. Tanulságos volt.
Egyedül mentem - egyedül képviseltem 605 ezer embert.
Először vettem részt parlamenti ülésen.
A díszpáholyban biztosítottak helyet nekem, mint a népszavazás
kezdeményezőjének. Ez a páholy közvetlenül a képviselői széksorok
mögött van, tehát közelről szemlélhettem és hallhattam a "nívós"
képviselői munkát, és ízelítőt kaptam az ülés közbeni - elnézést a
szóért de nem találok jobbat helyette - primitív szóbeli és egyéb
megnyilvánulásokból is.

Az első döbbenetet az ülésterem zaja okozta. Alig hallottam mit mond a
szónok. A képviselők beszélgettek, telefonáltak, ki-be járkáltak,
újságot olvastak. Felnevettek egy-egy nyelvbotláson, felhördültek
egy-egy "bevállalós" mondaton. Így viselkedik a politikai "elit"?! Úgy
éreztem magam, mint egy sportmérkőzésen: van két csapat, két ellenfél
- de a szurkolókat már nem a játék szépsége érdekli, hanem egymás
hergelése. A saját csapatnak elnézik a botladozását is, de az ellenfél
nem tud olyan bravúrt végrehajtani, amire ne acsarkodással vagy
gúnnyal reagálnának.

Abban a zűrzavarban figyelni sem lehet. Ha szavazásra kerül sor,
először csengetnek, hogy mindenki bejöjjön a folyosóról, a büféből.
Következik a gomb-nyomás. Tisztelet a kivételnek, de a többségnek
fogalma sem lehet miről is van szó, ám a frakció-vezér elkiáltja magát
hogy IGEN vagy NEM és akkor azt a gombot nyomják. Ezt hívják úgy, hogy
frakciófegyelem - no meg persze demokráciának is. Szégyen! Nincs
odafigyelés, egyéni vélemény, saját lelkiismereti döntés, netán a
választók érdekének szem előtt tartása vagy bármilyen mérlegelési
szempont. És így a szavazási eredményt mutató tábla sem okoz senkinek
meglepetést.

Azt sejtettem, hogy nem leszek túl népszerű a 386 képviselő körében.
Miért is lennék? Viszont 605 ezer ember - mit ember: választó! -
véleményét azért mégis csak illene tiszteletben tartani éppen nekik,
mint bennünket képviselőknek.
Hogy engem Gyurcsány-bérencnek nevezzenek, és azt mondják, bravó, így
kell kilopni 4 milliárdot az ország zsebéből, azt nem
személyeskedésnek tekintettem, hanem a sok százezer emberrel szembeni
ostoba tiszteletlenségnek.
Az, hogy rám megvető pillantásokat tesznek, gúnyosan elhúzzák a
szájukat vagy a hátam mögött cinikus, és gusztustalan megjegyzéseket
tesznek az sem érdekelt, de hogy egy képviselő ebből az egész
népszavazásból csak annyit szűrjön le, hogy, idézem: Az kéne, hogy
ingyen dolgozzunk, mi!? - ez már kiverte nálam a biztosítékot. Nem,
nem kell ingyen dolgozni. Csak dolgozni. De amit láttam, azt ennek
semmiképpen nem lehet nevezni.

Akadtak olyan képviselők is, akik gratuláltak. Pontosan négyen, és
őszintének tűntek. Ki is fejtették, minek köszönhetem az
elismerésüket. A parlamenti hangvételről is egyezett a véleményünk: ez
a stílus immár totális kudarc. Amikor arra sem hajlandóak, hogy
meghallgassák a másik véleményét, hisz már a mondandója első
pillanatában tudják, hogy le fogják szavazni, csak azért mert ő
mondja, akkor elvárható hogy ő majd figyelemmel lesz a másik
álláspontjára?
Úgy gondolom, naivitás lenne azt képzelni, hogy ezek a pártok valaha
is megtalálják a közös hangot (szerintem nem is keresik). De azt is,
hogy képesek lennének bármit is megoldani...

A népszavazásról végül határozatot hoztak. Előtte egyetlen
frakcióvezető sem élt a megszólalás lehetőségével. Fel sem merült az
EP választással együtt történő lebonyolítás, pedig ígérték, hogy a
frakciók egyeztetnek.
Minden frakció vezére az IGEN szót kiáltotta, így azt a gombot
nyomták. A képviselők tehát népszavazást "akarnak" a saját
költségtérítésükről. Hárman tartózkodtak.
És már megvan az is, mennyibe kerüljön a procedúra: maximum 3,9 milliárdba.

Közben odakint zajlott a civilnek egyáltalán nem nevezhető tüntetés.
Furcsa volt látni, ahogy a képviselők a parlamenti folyosón sétálva
kipillantottak a térre: ugyan mi zajlik odakint. Feszültségnek,
bizonytalanságnak nyomát sem lehetett érezni. Védve voltak. Az egész
teret lezárta a rendőri kordon, csak a térbe torkolló utcákon
gyülekezhettek az emberek.

Amikor kiléptem a Parlamentből szónokok mikrofonba kiáltott szavainak
foszlányát fújta a szél. Érteni semmit nem lehetett belőle. A tömeg
hangja meg el sem jutott az Ország Házáig.
Furcsa érzés volt lépkedi a kiürített téren. Egyik oldalon a szigorúan
védett "elit", a kordonon túl pedig az elégedetlen felhergelt tömeg.
Én meg ott sétáltam közöttük, középen, egyedül. Kicsit elméláztam ezen
a szimbolikus helyzeten, de hirtelen kaptam egy kijózanító jégesőt a
nyakamba.

És végül innen üzenném az előttem helyet foglaló képviselőknek, hogy
nem attól leszek boldog, ha hozzák a villamosjegyüket elszámolni,
hanem ha nem kell majd nekik több jegyet váltani.
Legalábbis a Kossuth térre nem.